Válassza az Oldal lehetőséget

Legjobb telefonok Kínából 30 ezer forint alatt – 2018 október

Legjobb telefonok Kínából 30 ezer forint alatt – 2018 október

Használható és megfizethető okostelefonok pedig léteznek

Legjobb telefonok Kínából 30 ezer forint alatt – 2018 október


 

Bevezető

Csalódott vagyok. Emlékszem, hogy nagyjából egy évvel ezelőtt, amikor a belépő szintű telefonokról írtam azt gondoltam, hogy egy év múlva már búcsút mondhatunk ebben a kategóriában is a négymagos processzoroknak és az 1 GB memóriának. Eközben az történt, hogy vadászni kell azokra a mobilokra, amik még úgy ahogy megütik az ingerküszöbömet.

Ennek több oka is van. Egyrészről meg kell vallani, hogy a GearBest visszavett idén a tempóból és telefonok már nem olyan nagyon sokkal olcsóbbak, mint a konkurenciánál. A másik ok a forint gyengülése a dollárhoz, euróhoz és úgy általában véve mindenhez, amit nem török lírának neveznek. E két ok összességében eredményezett egy nagyjából 10-15 százalékos áremelkedést, ami azt jelenti, hogy az ebben a cikkben vizsgált maximum 30 ezer forintos, vagyis jelenleg maximum 105 dollár dolláros telefonok helyett reál értékben tavaly a 33-35 ezer forintos vagy 116-120 dolláros telefonok kóstolgathattuk. Mondanom sem kell, pont ez a határ az, aminél már komoly eltérések vannak a készülékek között. Gyakorlatilag például 120 dollár alá befér a Xiaomi Redmi 5 és a Xiaomi Redmi 6 is.

A lényeg, hogy amíg a forint nem fog erősödni, és egyelőre minden jel arra mutat, hogy pártunk és kormányunk szerint nekünk jobb a gyenge forint, nem várható számottevő változás, szívhatjuk a fogunkat vagy rádobhatunk kevéske pénzünkre még 10 ezer forintot, és a 40 ezer alatti kategóriában keresgélve találjuk meg a nekünk tetsző készüléket.

A szokatlanul hosszú bevezető után most egy picit rövidebb ajánló következik, íme az általunk legjobbnak vélt 5 telefon 30 ezer forint alatt!


 

Huawei Y3 2018

20180609174323 95092

A Huawei telefonja a legolcsóbb ebben a listában. Valljuk be őszintén, a nevén és gyaníthatóan az összeszerelés minőségén kívül sok pozitívumot nem tud felmutatni, igaz, a végére azért akad egy kis csattanó, ami miatt mégis érdemes lehet megvenni!

A Huawey Y3 négymagos processzora mindössze 1,1 GHz-es órajelet ér el nagy terhelés esetén is. A központi lapka mellé pakolt 1 GB RAM sem túl acélos, ahogy manapság a 8 GB háttértártól sem megyünk a falnak. A telefon kijelzője 5 colos, felbontása 854 x 480 pixel, ami ismét erősíti bennünk az alsó kategóriás érzést. Nem mond ellent ennek az érzésnek a két kamera sem, hiszen az erősebbik a hátlapon csak 8 megapixeles, az előlapi pedig csak 2, szóval művészkedni nem ezzel a telefonnal fogunk.

Miért érheti meg mégis megvenni? Egyrészt az ára miatt, hiszen nem sok Huawey-t kapunk meg 23 ezer forint alatt. A másik ok, hogy a gyártó az Android speciális verzióját, a Go-t telepítette rá, ami kimondottan az ilyen egyszerű telefonokhoz készült, ezeken is szépen, akadásmentesen fut.

A lényeg, hogy aki a telefonját leginkább telefonálásra használja, annak ez a mobil jó ajándék lehet, hiszen egy Facebook Lite még biztos elketyeg rajta, ahogy egy az Android Maps navigációja is, így pedig a mindennapokra jó társ lehet.

Ha olcsón szeretnél Huawei mobilt, akkor itt keresd: Huawei Y3 2018


 

Oukitel K4000 Plus

20170512145852 68712

Az Oukitel neve nem cseng olyan szépen mint a Huawei, de ez nem baj, legalább a nem kell a névért feleslegesen fizetnünk. Az Oukitel az kevésbé populáris neve miatt hasonló áron kénytelen már normálisabb hardvert pakolni a telefonjaiba, máskülönben senki nem venné meg őket.

A K400 a maga kategóriájában egész jó cucc. Négymagos proci 1,3 GHz-en teker, van benne 2 GB RAM és 16 GB ROM, ráadásul az 5 colos kijelző is HD felbontású, szóval azt kell mondanunk, hogy itt kezdődik valahol az, amit mi telefonnak merünk nevezni. Hab a tortán, hogy a mobilba 4000 mAh kapacitású akksi került, ami ezt a hardvert azért jó néhány napig tudja működtetni, persze normál felhasználás mellett

A telefon ára barátságos csak 90 dollár, ami manapság 26 ezer forintot jelent.

Itt megtalálod: Oukitel K4000 Plus


 

Oukitel K5

OUKITEL K5

Érdekes telefon, már csak azért is, mert 4 kamerát építettek bele. Jó kérdés minek, ha kettőt kihagynak lehet, hogy kijött volna belőle még egy giga memória.

Azért nem rossz ez a telefon, a hardver tekintetében minden téren lepipálja az előző kettőt. A proci ugyan csak négymagos itt is, de legalább már 1,5 GHz-en szalad, a RAM 2- a ROM 16 GB-os. A kamerákon kívül még érdekes, hogy a kijelző 5,7 colos, 18:9-es oldalarányú és már modern HD+ felbontású, vagyis 1440 x 720 pixeles. Érdekesség, hogy ebbe a telefonba is 4000 mAh kapacitású akkumulátor került.

Szóval, ez a telefon már valóban elgondolkoztató, igaz, kicsit drágább, mint az előzőek. Most kereken 100 dollárt, vagyis 28 ezer forintot kérnek érte.

Itt találod meg: Oukitel K5


 

Vernee T3

Vernee T3 Pro

Magam részéről szeretem a Vernee telefonjait. Tudom, akad velük gond, de azért összességében jó kis mobilokat gyártanak, legalábbis ár-érték arányban szinte utánozhatatlanul jókat. A T3 is ilyen, ahogy látni is fogjátok.

Árban pont annyi, mint az előző telefon, de ebben nem 2- hanem 3 GB a RAM,, a kamerák is pont megfelelők a kategóriában, hiszen elől egy 5- hátul pedig egy 13+2 megapixeles páros dolgozik. Talán csak az 1,3 GHz-en működő processzor lehetne csipetnyit erősebb, de ezt az apróságot feledteti a rengeteg beépített szenzor, és a háromféle navigációs rendszer támogatása.

A Vernee T3 tehát 100 dollárba, vagyis nagyjából 28 ezer forintba kerül, és itt meg tudod venni: Vernee T3


 

Xiaomi Redmi 6A

Xiaomi Redmi 6A

Minden telefonos toplistába kell legalább egy Xiaomi telefon. Éppen csak, de belefért a 30 ezer forintba, de mégis, talán a legjobb vétel mind közül.

Négymagos processzor, de már 2 GHz-es órajellel. 2 GB memória, de 32 GB háttértár. 13 megapixeles kamera a hátoldalon, 5 megapixeles elől. 5,45 colos HD+ kijelző és persze ne feledjük, hogy ez egy Xiaomi, szóval minőségi darab, még ha olcsó is. Magam részéről, ha ilyen kategóriában gondolkoznék, akkor nem is gondolkoznék, nem kéne gondolkoznom, gondolkodás nélkül gondolnám meg magam és gondolnám azt, hogy amit jónak gondolok azt veszem meg. És meg is venném ezt. Gondolom.

Ha Te is gondolod, akkor itt megveheted: Xiaomi Redmi 6A


 

Zárszó

Ahogy láthatjátok olcsó, mégis használható telefonok léteznek, csak türelmesen kell keresgélni. Ezek az olcsó mobilok megfelelőek a mindennapokra, és mivel olcsók nem fogunk nagyon bánkódni, ha két év múlva már csak a gyerek játszik vele. Az olcsóság miatt akár karácsonyi ajánéknak is megteszi egyik-másik, szóval tessék csak jól megnézni őket! 

Ezeknél az olcsó termékeknél még Kínából történő rendelésnél sem kell vámot és ÁFA-t fizetni, de ne felejtsétek, több tételnél már belecsúszhattok a vámolandó zónába. Már csak emiatt is olvassátok el cikkünket amiben tanácsokat adunk ahhoz, hogy olcsón és lehetőség szerint vámmentesen vásárolj a távoli keletről is!


A cikket itt olvashatod: Így vásárolj a nagyobb kínai áruházakban

Ha szeretnéd kihasználni a kínai áruházak akcióit, akkor iratkozz fel kuponkódos hírlevelünkre, és minden nap postaládádban lesznek a legfrissebb kódok: Kuponkód hírlevél feliratkozás

Vagy keres kupont több ezer kínai akciót tartalmazó oldalunkon: Kínai kuponkereső

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.